ő biztos Benedek fia volt, Ferenc már nem biztos.
1663 szeptember 11-én végrendelkezett
a kortárs
megyei hivatalnokot, Felsőbüki Nagy Györgyöt a 18. századra kiteljesedő, többgenerációs
hivatalviselő család későbbiekben eredményes családi stratégiájának megalapozójaként kell számontartani. Felsőbüki Nagy György 1651-ben a vármegye egyik esküdtje volt, 1658-1682 között a Rábán kívüli alsó járás szolgabírói hivatalát viselte. Családi stratégiájában a Zekékhez hasonló elemek közül kifejezetten hangsúlyosan
szerepelt fiai taníttatása. Azaz: az oktatást ő is a társadalmi mobilizáció eszközeként
értékelte és kezelte. Az eredményt már a - végrendeletben említett - következő
generáció meghozta. Fiai közül hárman, egy időben Sopron vármegye hivatali
karába kerültek. Pál 1689-1717 között ugyanazon közigazgatási területen mint apja, a Rábán kívüli alsó járás szolgabírójaként tevékenykedett. Mihály a kuruc harcok
idején gr. Esterházy Antal kuruc tábornok jóváhagyásával átmenetileg Sopron vármegye alispáni hivatalát viselte. A legnagyobb hivatali karriert a végrendeletben is kiemelten kezelt István érte el. Valószínű, hogy ő volt az a Nagy István, aki 1672-1674 között a nagyszombati egyetemen tanult. 1682-1689 között Sopron vármegye jegyzői, majd ezt követően közel egy nemzedéken keresztül a törvényhatóság alispáni
hivatalát látta el. Felsőbüki Nagy István azon jó iskolázott, gyakorlati tapasztalati
alapokkal rendelkező, kimagasló tehetségű vármegyei tisztségviselők közé, azok utolsó generációjába tartozott, akik a helyi tisztségeikkel párhuzamosan országos
hatáskörű hivatalt is vittek. így ő 1693-1698 között a személynöki, 1698-tól 1724- évi lemondásáig az országbírói hivatalt töltötte be. Az 1616-ban armálist nyert család a Mária Terézia kori úrbérrendezéskor már Sopron megye - és az ország - jómódú
középbirtokosai (bene possessionati) sorába tartozott.3