Pozsonypüspöki (szlovákul Podunajské Biskupice, korábban Biskupice pri Dunaji, németül Bischdorf): Pozsony településrésze a mai Szlovákiában. A trianoni diktátumig Pozsony vármegye Somorjai járásához tartozott.
Püspöki
Püspöki Pozsony város legkeletibb részén fekszik, Csallóköz határán. A falu már a római korban lakott volt. Ennek bizonyítéka egy 3. századból származó római mérföldkő, melyre a hajdani érseki kertben bukkantak rá, illetve egy római kori felirat, amelyet a 13. század első harmadában épített templom egyik köve őriz. Az első írásos emlék Püspökiről és annak bírájáról az 1260–1270-es évekből maradt fenn. A 15. század elején a bíró mellett már az esküdtek is említődnek.
A legrégibb fennmaradt írásos forrás szerint Püspöki 1262-ben az esztergomi káptalan tulajdona volt. Szent Miklós templomának jövedelme az esztergomi kanonokot, a pármai Gerhard magisztert illette. A templom jövedelmét 1262-ben a kanonoki tisztséggel együtt az akkori pécsi főesperes, Róbert szerezte meg. A 14. század második felében Pozsony város, Püspöki, Szúnyogdi és Csölle (Chele) falvak között komoly vitákra került sor a vereknyei vám miatt.
A kutatások jelenlegi állása szerint nem lehet pontosan meghatározni a püspöki határ nagyságát a középkorban. A püspöki kataszter nem volt egyöntetű, ugyanis átszőtték a Duna kisebb-nagyobb mellékágai. A középkori Püspöki egy háromszög alakú szigeten keletkezett, melyet a Duna folyó ágai alakítottak ki.
Részben Püspöki határába tartozott a középkori Hét falu is. Sajnos, nagyon keveset tudunk róla. A 14. században Jakab pozsonyi bíró birtokaihoz tartozott, de a 15. század felében elpusztult és lakosainak nagy része Püspökibe költözött. Így jutott Hét falu határa Püspöki tulajdonába. Hét falu határa Püspöki kataszterének kb. 1/3-át alkotja.
Püspökin már a 16. század végén volt iskola is. Az iskolát kb. 15 tanuló látogatta, 1694-ben pedig 19 tanulója volt. Ide jártak a környező falvak lakóinak (Szúnyogdi, Vereknye, Felsőcsölle, Hideghét) gyermekei is.
Püspöki lakosai között sok kézműves volt. Az első céhek a 17. század második felében keletkeztek. Elsőként a cipészek és a csizmadiák alapították meg közös céhüket, őket követték a kovácsok, bognárok és a szabók. A többi kézműves nem alapított céhet.
A török dúlás és a kuruc felkelés ideje alatt a falu sokat szenvedett és gyakran dúlták fel, hiszen 1721-ig katonai csapatok székhelye volt. A kuruc háborúkat követően lakosságának száma a felére apadt. Az 1712–1720-as évek során birtokainak terjedelme is jócskán megcsappant. Az 1715-ös pestisjárvány pedig erősen megritkította a lakosság sorait.
A 18. század első felében a földesúr és a jobbágyok viszonya nem volt pontosan meghatározva. A jobbágyok a szükség szerint robotoltak, de a korábbi kötelességeikhez mérten a 18. századiak jóval nagyobbak voltak. A püspöki jobbágyok voltak az érseki uradalom fő fuvarosai. Ők szállították a termékek tizedét a bazini, a szentgyörgyi, stomfai, dévényi és pozsonyi körzetből. Szükség szerint kötelesek voltak segíteni a kikötőben a hajók kirakodásánál, amelyeken az érsek számára a gabonát szállították. A jobbágyok művelték az uraság földjeit, kaszálták a réteket, hordták a fát. Annak ellenére, hogy Ligetfalu, Oroszvár, Horvátjárfalu és Dunacsún távolabb esik Csallóköztől, az egész pozsonyi régió megismerésének érdekében néhány adattal szeretnénk bemutatni annak további német településeit is.
Vereknye
Vereknye Pozsonytól keletre fekszik, a Kis-Dunán keresztül a Csallóközbe vezető út mentén. Eredetileg a pozsonyi vár tartozéka volt. Betelepítése feltehetően kora középkori.
A falu első írásos említése III. András 1290-ben kelt oklevelében maradt fenn, aki felújította IV. László adományát a vereknyei Hercel fiainak, Mártonnak, Mátyásnak, Szórádnak Foch és Vavrine, valamint Myr falukra vonatkozóan, a Challo folyó (a Duna középkori elnevezése) felső folyásán lévő átkelőhellyel együtt.
A 14. század közepén a vereknyei birtok gazdát cserélt. Fokozatosan a pozsonyi polgárok szereztek itt birtokot, hasonlóan más pozsony környéki falukhoz. A kereskedésből és a mesterségekből nyert tőkét Pozsony polgárai többnyire ingatlanokba fektették.
Vereknyét szerette volna megszerezni Adam, Schleychenkauf Vencel Pozsony város tanácstagjának apja is, aki 1376-ban bérbe vette a várostól Vereknye egy részét. Nemsokára a pozsonyi polgárok érdeklődése alábbhagyott a falvakban lévő részesedés iránt; ennek oka a tulajdonosok közti gyakori nézeteltérésekben és főleg a már túlságosan felaprózódott birtokokban rejlett.
1410-ben Zsigmond király meghagyta a pozsonyiaknak, hogy egy hidat építsenek Vereknyén. A Csalló folyó vámja miatt ugyancsak gyakran pereskedtek a pozsonyiak.
A 15. század folyamán Pozsony város Vereknye miatt a Rozgonyiakkal is pereskedett. Zsigmond király 1430-ban zálogba adta a csallóközi Homoró nevű települést, Vereknye községet a révvel együtt, a Duna mindkét oldalán elterülő gyümölcsös- és a zöldségeskerteket, réteket Peillymanew János tüzérmesternek.
Az első aprólékosabb feljegyzések Vereknye lakosainak életéről az 1574-ben készült úrbéri összeírásban maradtak fenn. Vereknyén ekkor a Fogler Mihály bíró által használt jobbágytelepülésen kívül 13 jobbágytelek volt, ugyanakkor 3 zsellért is említ az összeírás. Az úrbéri összeírás szerint valamennyien németek voltak.
Az 1646-os úrbéri összeírás szerint, melyet a vereknyei uradalom Pálffy Pálnak, mint új tulajdonosnak való átadásakor állítottak össze, az ezt megelőző időszakkal szemben Vereknyén alapvető változásokra került sor. A jobbágytelkek száma megnövekedett. Az eredeti német lakosok közül nem maradt meg senki. Helyettük feltehetően a 16. század végén a törökök által elfoglalt területekről magyar telepesek érkeztek. Öt jobbágytelken öt Kováč nevű szlovák család is élt.
A 19. század közepén Vereknyén 69 ház állt, 451 lakossal, akik többségben magyarok voltak.